Instant illúzió

Boldogságot receptre íratni nem lehet. Hadd meséljek kicsit Elvira barátnőm kusza kapcsolatairól.

Elvira, gyermekkori barátnőm hat éves kapcsolatban él a párjával. Mint az egyik legközelebbi barátnője, nem mondanám, hogy boldogtalan, inkább csak elégedetlennek nevezném. Melyikünk nem az?

Elvira szereti a párját, eszében sincs elhagyni, ám, mint minden kapcsolatban, náluk is előfordulnak gondok. Gondok, amelyek eleinte suhanó bárányfelhőkként vetettek árnyat a békés idillre, később visszatérő viharfelhőkként szaporodtak kettejük kék egén, néha hurrikánként végigsöpörve a békesség búzamezején…

Az évek alatt a hosszabb-rövidebb esőzések bőszen öntözték a földeket, míg az annyira el nem mocsarasodott, hogy élhetetlenné vált, és a magvak nem tudtak többé kikelni, hát Elvira új termőföld után nézett. Miről is beszélek konkrétan, túl a metaforákon? Dénes túl sokat dolgozott. Pontosabban, túl sok szabadidejét emésztette fel a munkahelyről maradt, kezeletlen stressz. Túl sok közös programra szánt szabadnap telt el a kimerültség jegyében, amikor muszáj volt átaludnia a fél napot, a másik felét meg bezárkózva, saját tevékenységgel töltötte, amitől állítása szerint kipiheni magát. Elvira eleinte hőbörgött. Problémázott, elmondta mi a baja, hangot adott szenvedésének. Hisztériázott – hogy Dénes szavaival éljek. A hisztérikus kirohanások idővel ritkultak, majd eredménytelenségüket látva nem sokkal később teljesen elmaradtak. Elvira kiégett és elfásult a szélmalomharcban. Mindent ráhagyott Dénesre. Az éjszakába nyúló munkanapokat és azt követő bezárkózott hétvégéket külön kezdte tölteni, mert az otthoni sötét hangulat lassanként fojtogatóvá vált.

A közvetlen ismerősein keresztül új közösségeket ismert meg, bulizni járt és emberek közé – immár Dénes nélkül. Persze, hiányzott neki a párja társasága, de lassanként újra felfedezte önmagát és azt, hogy más emberek közt milyen személyiségjegyei váltak erősebbé. Nem azt látta már a tükörben, akit otthon haszontalannak, szörnyűnek, elviselhetetlennek bélyegeztek. Úgy érezte újra felfedezi önmagát, s azt, milyen nagy hatással is tud lenni a környezetére. Tetszett neki az az Elvira, akit mások tekintetében látott viszont.

Így ismerkedett meg Gáborral. Gábor egy tanulatlan, de rendkívüli kisugárzással rendelkező zöldséges fiú volt. Minden olyan könnyednek és természetesnek tűnt mellette, Elvira csak úgy sodródott az árral, melyet a fiú indított el – persze a folyam végén ott várta a vízesés, mélyzuhanást ígérve. Azért persze Dénest még mindig mélyen szerette, de valamiként nem érzett lelkifurdalást; úgy hitte, joga van a boldogságához, hiszen annyit küzdött azért, hogy ezt a párjával élhesse meg. Mégsem sikerült.  Ugyanúgy gondoskodott róla továbbra is, mellé bújt esténként és szendvicseket készített reggel, majd aggódva engedte munkába, de másnap alig várta, hogy a kötelezettségek után kis felüdülésként Gábor karjaiba menekülhessen. Mert menekülés volt ez, semmi más, de ezt a rózsaszín köd ekkor még jótékonyan leplezte. Bulikra jártak és a Margitszigetre, a barátnős kirándulásról Elvira szintén Gáborhoz szökött, otthon azt hazudta elhúzódott a túra és a kanapén unottan játékkonzolozó Gábor szemeiből még csak a gyanú apró szikrája sem pattant ki. Egyszer fordult csupán elő, hogy üzenetet írt Elvirának egy titkos találka közepén; ám ekkor is csak azt kérte rajta számon, miért nem rakta be az aznapi mosást, ezzel a maradék bűntudatot is kiirtva a lányból. Ha nem törődnek vele, ő sem fog törődni semmivel!

Gábor egy este nem írt üzenetet. Elvirának kicsit rosszul esett ugyan, de mivel tisztázták, hogy neki kapcsolata van így persze Gábor is ismerkedhet másokkal jól tudta: itt most mások a játékszabályok. Ő maga kezdett a fiú után futni, kétségbeesve írogatott neki, hogy van, mikor találkozhatnak, és nem értette miért nem hiányzik Gábornak úgy, ahogyan a srác hiányzik neki. Noha tisztában volt a lehetséges, párhuzamos játszótársak jelenlétével, vadul marcangolta magát. Miért nem elég jó? Tán nem elég szép, nem elég érdekes, nem elég izgalmas Gábor számára? Hirtelen rosszabbul érezte magát, mint a szeretői kapcsolata előtt. Folyamatosan két malomkő közt őrlődött, melyek hol Gábor, hol Dénes nemtörődömségében öltöttek testet. Egy este, jelentős mennyiségű rozéfröccstől felhevülten írt Gábornak, hogy mi a baj, hiszen annyira jól érezték magukat együtt, ha nem érdekli már őt, mondja meg inkább őszintén. Szeretője kérdésre kérdéssel felelt.

Ugye Elvira tisztában van azzal, hogy neki kapcsolata van és ő, Gábor nem lesz örök második? S különben is, ha szinglikként ismerkednek meg sem biztos, hogy a fiú most komoly partnerre vágyna.

Elvira kénytelen volt elgondolkodni és mélyen magába nézni. Vajon, ha  a párja teljes figyelmét élvezi, akkor is belekezd ebbe a viszonyba? Vajon ha Gábor ahelyett, hogy szép lassan leépíti őt, választás elé állítja – elhagyta volna Dénest érte? Dénes vezető pozícióban dolgozik, lehet vele jövőt tervezni, felelősségteljes, fejlett gondolkodású, bár jóval kevesebbet szórakoznak, mint kapcsolatuk elején. Míg Gáborral csupa öröm, izgalom és kaland az élet – de soha nem tudni mit hoz a holnap, ahogyan azt sem, hová vezetne a flörtölgetés és játszadozás. Elvirának nem hiányzott a bizonytalanság.

Hamarosan teljesen megszűntek az üzenetváltások, ezzel szavak nélkül is megválaszolva a levegőben gyilkos késekként metsző, fojtogató kérdéseket…

Elvira ismét ott állt, ahol a part szakadt és végre leült Dénessel beszélgetni, akit még mindig, mindentől függetlenül is imádott és soha nem akart elengedni. Párja elismerte a hibáit, úgy tűnt megbeszélik és rendbe rakják a dolgaikat. Elvira lassanként békés elengedéssel kezdett Gáborra gondolni, a feldúlt zavarodottság helyét elfogadás vette át és a barátnőm egy életre levonta a tanulságot. A kapcsolat hiányzó elemeit nem lehet tartós párhuzamban valaki mással megélni.  Előbb-utóbb a másodhegedűs személyiségének sötét oldala is felszínre kerül, és a boldogságpirula mellékhatásai hosszú távon nagyobb szívfájdalmat okozhatnak…

 

Szerző: “Cé”

Facebook Kommentek