A Costes lett az év étterme

Fotó: Facebook

Ismét a Palágyi Eszter séf által vezetett Costes kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat a hétfőn Budapesten megrendezett díjátadó gálán.

A fővárosi étterem 2017-es teljesítményével így megismételte tavalyi sikerét, és immár negyedik alkalommal érdemelte ki az elismerést.

A zsűri értékelése szerint a Costes nyitása óta vezető szerepet vállal a modern magyar gasztronómia megteremtésében. A Palágyi Eszter vezetésével működő fine dining konyha továbbra is stabilan és kiemelkedő színvonalon teljesít. A kompromisszumok nélkül dolgozó séf még inkább törekszik arra, hogy az eddiginél is „magyarosabb” konyhát vigyen, mindezt a Costes stílusához igazodó, haladó felfogásban.

Az ország legjobb éttermei közé a Costes után sorrendben a Borkonyha, az Onyx, a Babel, a Costes Downtown, a Stand25, a Fáma, a MÁK, a St. Andrea Borbár, az Olimpia, az encsi Anyukám Mondta és az Arany Kaviár került.

A szervezők szerint mivel a Dining Guide elsősorban azon szempont szerint értékeli az éttermeket, hogy hogyan felelnek meg a tőlük elvárható szintnek, két olyan éttermet is az ország legjobbjai közé soroltak, amely nem tekinthető „klasszikus” csúcsétteremnek, mert progresszív étlappal, kötetlenebb stílusban és informálisabb szervizzel dolgozik, ettől függetlenül azonban kétség kívül csúcskategóriás.

A Dining Guide korábban nem listázott cukrászdákat, idén a teszterek 100 cukrászdában jártak és 65 cukrászda közül választották ki a legjobbat. Az Év Cukrászdája Díjat a Vácon lévő Mihályi Patisserie kapta. Szintén újdonság, hogy az éttermek borlapját is górcső alá vették: az Év Borlapjáért a Borkonyha vehetett át elismerést.

A 2004-ben alapított Dining Guide-díj az egyik legjelentősebb elismerés a magyar vendéglátóiparban. 2005-ös teljesítményéért a Fausto’s, a 2006. évért a Lou Lou étterem nyerte a fődíjat, majd 2007-ért ismét a Fausto’s étterem kapta az elismerést. 2008-ban a Bock Bisztró, 2010-ben a Chateau Visz, 2011-ben, 2013-ban és 2015-ben az Onyx, 2014-ben pedig a ZONA volt a legjobb. A Costes korábban háromszor, 2009-ben, 2012-ben és 2016-ban volt az év étterme.

Facebook Kommentek