Az ölelés jó hatással van a szervezetre – VIDEÓ!

Számos ember életét nehezíti meg a stressz, a nyugtalanság, az állandó rohanás. Egy tanulmány szerint az egyik legstresszcsökkentőbb segítségnyújtás az ölelésben rejtezik.

Az alábbiakban tehát nyolc ok-okozati összefüggés a miértekre…

1. Javítja a hangulatot
A megfelelő pillanatban nyújtott ölelés, mint köztudott, bizonyítottan hatással van az emberek hangulatára, befolyásolhatja a napok további alakulását – pszichikai szinten mindenképp. Ráadásul a benn ragadt érzelmek kiadására is tökéletesen alkalmazható.

2. Csökkenti a fájdalmat
Kitűnő példa erre a terhes hölgyek esete: az ölelés ugyanis az agyban olyan oxitocinokat termel, ami bizonyítottan csökkenti a szülés előtti fájdalmakat. Az agy ilyenkor egy időre elfeledkezik a fájdalomra való koncentrálásról, a helyébe pozitív megtapasztalások kerülnek, nagyobb számban van jelen az elérendő célokra való összpontosítás.

3. Csökkenti a nyomást
A fenti két pontból látható, hogy az ölelés nemcsak a testi és lelki egyensúlyt teremti meg, ill. nemcsak azokra van nagy hatással. Sőt: képes aktiválni a biztonság-érzékelő idegeket, képes ellazítani az izmokat akár a szívben is, és akár még vérnyomáscsökkentő hatása is lehet.

4. Segíti a szívműködést

Egy, az NC University által végzett tanulmány bebizonyította, hogy azok, akik nincsenek állandó fizikai kapcsolatban (természetesen nem 24 órás értendő alatta) sokkal nagyobb eséllyel kapnak szívrohamot és szabálytalanabb a szívműködésük is.
Azok, akik viszont meg tudják teremteni ezt a biznyos kapcsolatot, feleakkora sebességgel ver a szívük, és sokkal esélyesebbek egy hosszú és boldog, egészségesebb életre.

5. Csökkenti a félelmekre való összpontosítást
Azok az emberek, akik gyakran ölelkeznek, nagyobb biztonságban érzik magukat, és sokkal nyugodtabban veszik a félelmek szülte akadályokat. Ugyanakkor sokkal kisebb a halálfélelmük, ill. a magánytól való tartózkodásuk.

6. Segíti a gyermekek harmonikus fejlődését
Az ölelés igen jótékony hatással van a kiskorú gyermekek és az újszülöttek egészségi és szellemi fejlődésére. Ugyanis az egészséges érzelmi fejlődésben lévő gyermek sokkal nagyobb eséllyel válik kiegyensúlyozott felnőtté, könnyebben kezeli a felmerülő tragédiákat, problémákat.

7. Biztonságot nyújt az idősek számára
Az idős emberek legnagyobb félelme a magány és a társadalomból való kitaszítottság.
A fenti tanulmány állítása szerint a magány olyan, akár egy ferőtőz betegség, hiszen a legtöb félelem és stressz ebből származtatható, így sokkal nagyobb az esélye a korai elhalálozásnak. Az idősek (pl. nagyszülők) mindennapos megölelése a gondoltnál sokkal nagyobb biztonságot és boldogságérzetet nyújt életük hátralévő részéhez.

8. Megnyugtatja az idegeket
Bizonyítottan az ölelés következményeképp az idegrendszer működése is sokkal stabilabb. Az idegrendszernek a test felületén történő – úgymond – átölelése is aktivizálja az egyensúlyérzetet.

 

 

Forrás: Fanpage.gr

Facebook Kommentek