Jogunkban áll hallgatni!

Már, ha nem kívánunk negatív fényben tetszelegni a munkahelyünkön igazságérzetünknek köszönhetően.

Mindegy, hogy kis, nagy vagy magánvállalkozás – ha bedolgozol valakinek, fogd be a szád! A saját bőrömön tapasztaltam, több helyen is, hogy az igazságot nyíltan hirdetni nem lehet. Feltéve, hogy nem akarod később kisiskolás szerepét játszani a főnököd, teamleadered, managered előtt, akinek éppen alaposan beolvasnak, jól leszúrják, mert bár okos és jól látja a dolgokat, de nem darálja olyan szépen a tananyagot, mint Sárika és néha még rendetlenkedni is szokott. Sárika mindig osztályelső, mert részt vesz a szavalóversenyen és az osztályfőnöke választ neki verset, mert ő tudja, mi az, amit Sárika igazán szépen tud elmondani, úgy, hogy a többiek tátott szájjal hallgassák, és az hatással legyen rájuk. Légy olyan, mint Sárika!

„Majd elhiszed, hogy így van rendjén, hogy ez egy ilyen világ
Az iskolában megtanítják majd befogni a szád
És elmondják, hogy tiszteld a törvényt, mutass alázatot
És lehet, hogy fájni fog mikor a fejedbe töltik a programot”

Az iskola pontosan ezekre a csodálatos, minden egyéni –és személyi jogot sárba tipró rendszerekre képez ki minket. Olyan, mint egy játékos beszoktatás, egy oktatásként eladott kötelező agymosás. A rendetlenek intőt kapnak, a jó tanuló – jó sportolók meg piros tollas dicséretet. Hadd meséljek el egy esetet, munkahelyi atrocitásról, kimondott hangos szóért, csak úgy, fiktív szereplőkkel, általánosságban.

Lídia ügyfélszolgálaton dolgozik, mely kért részre oszlik: back –és front office-ra. A front office veszi fel a telefonos panaszokat, míg a háttérmunkálatokat, az ügyek tényleges megoldását a back office végzi. Mindkét munkakör nehéz és teljes embert kívánó feladatköröket tartalmaz. Egy informatikai, IT help desket nyújtó cégről van szó, ahol gyakorta merül fel az emberhiány problémája és időnként a back office is telefonhívások vételére kényszerül. Lídiának pont egy húzós hétfői nappal kellett szembenéznie, a telefonosok fele szabadságon, egy részük táppénzen volt, miközben csak úgy záporoztak a hívások egy rendszer használhatatlansága miatt, mely többek munkáját lehetetlenítette el az általuk támogatott cégnél.

A közvetlen felettese odalépett hozzá és a kolléganőjéhez, Rebekához, és megkérte őket, hogy mindketten vegyenek fel egy-egy hívást, és segítsenek be, különben az ügyfelek csalódottak lesznek. Rebeka eltussolta az egészet, míg Lídia lelkiismeretesen felvett két, elég nehéz esetet. Két hívás között Lídiának szemet szúrt, hogy Rebeka ugyanolyan kényelmesen kortyolgatja tovább a kávéját, a szokásos napi rutinját folytatva – mintha mi sem történt volna. Nemtetszésének hangot adott, többek figyelmét is felhívva a munkamegosztás igazságtalanságára.

Lídiát két nappal később figyelmeztetésben részesítették a közösség negatív irányú befolyásolása és bomlasztás miatt.

Lídiának valójában teljesen igaza volt, és ez a többiek moráljára is hatást gyakorolt, ezért rótták meg. A főnöke arra kérte, ezentúl mindig csendben, négyszemközt, a megfelelő fórumon adjon hangot véleményének. (Nem mintha ez korábban nem történt volna meg – természetesen eredménytelenül.) Az igazságnak soha nem szabad teljes valójában napvilágot látnia, hiszen az beláthatatlan következményeket vonna maga után. A lázadást mindig csírájában kell elfojtani – így Líviát is sikerült elhallgattatni, hiszen az állásába kerülhet, ha újfent kimondja a véleményét.

Nem egyedi eset ez, hogy valaki megfélemlítés hatására hallgat, tűr, nyel. Valójában mind egy kiszolgáltatott rendszer részesei vagyunk és muszáj alkalmazkodnunk a szabályokhoz, ha fenn akarjuk tartani magunkat és az életszínvonalunkat. Olyan börtön ez, amely két élű – pénzért, jólétért dolgozunk, de a végén mégis mi fizetünk meg. A szabadságunkkal és az elveinkkel!

 

 

Szerző: “Cé”

Facebook Kommentek