Csökken hazánk népessége

Továbbra is fogyatkozik hazánk népessége. Többen születtek, de többen is haltak meg az első fél évben Magyarországon az elmúlt év egyazon időszakához képest, amit a KSH az influenzajárvány számlájára ír.

Hiába született 2017 első hat hónapjában 0,2 százalékkal több gyermek az országban, mint tavaly, a halálozások száma 8,5 százalékkal volt magasabb a vizsgált időszakban – írja az NLCafé.hu

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ez 43 870 születést és 69 062 halálesetet jelenet, így a természetes fogyás 25 192 fő volt, ami több mint 5000-rel több, mint egy évvel ezelőtt.

Szakemberek szerint a jelentős halálozási többlet (a két évvel ezelőtti történésekhez hasonlóan) a tetőző influenzajárványnak köszönhető.

Dél-Magyarország az a régió, ahol 4%-al több gyermek született az elmúlt évhez képest, míg mondjuk az ország középső részén 2,5%-al csökkent a újszülöttek száma.

A növekvő elhalálozások száma az ország minden szegmensén tapasztalható volt, leginkább Észak-Magyaroroszág magasodott ki ebben a tekintetben, itt 11%-al többen haltak meg az előző évhez képest.

A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant és visszaesett az egy évvel korábbiakhoz képest. Ez az adat, és egyben társadalmi jelenség is lehet az oka annak, hogy a gyermekvállalás és -születés megcsappant, illetve minimálisan emelkedett.

 

Forrás: NLCafé.hu

Facebook Kommentek